2010. december 30., csütörtök

Töltött káposzta makrobiotikusan

Most csak egy gyors recept Szilveszterre, aztán lehet, hogy később másik is következik, majd Újévi fogadalom helyett vallomást teszek....

Hozzávalók: 4 fej vörös hagyma, 10 db káposzta levél,  20 dkg savanyú káposzta, egy bögre barna rizs, fél bögre árpa, 2 csomag szejtán (például gyros ízesítésű), 2 kiskanál hidegen sajtolt szezám olaj, (lehet még napraforgó olaj, vagy kukorica olaj)



1./ Áztassuk be a káposzta leveleket és a reszeléket egy nagy edénybe, úgy hogy ellepje a víz. Az áztató vizet késbb még felhasználjuk.
2./ A hagymákat szeleteljük fel és az olajon pirítsuk üvegesre.
3./ Öblítsük át a rizst és az árpát, keverjük össze, majd morzsoljuk hozzá a szejtánt.
4./ Ízesíthetjük pici sóval, őrölt piros paprikával, oreganóval és kukkfűvel. Töltsük meg ezzel a töltelékkel
a savanyú káposzta leveleket.
5./ Az üvegesre pirított hagymákra tegyük rá a lecsepegtetett savanyú káposztát, a töltött káposztaleveleket illetve a megmaradt tölteléket.
6./ Engedjük fel az áztató vízzel, hogy 2-3 cm-re ellepje a fazékban lévőket.
7./ Tegyük fel főni, forrni, majd csavarjuk kislángra addig míg megpuhul.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! Hm.. ezt egyszer el kell készítenem!

    VálaszTörlés
  2. Boldog Új Évet! Várom ezen a blogodon is a recepteket!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails