2010. október 28., csütörtök

Sütőtökös szabdzsi

Indiában a főétkezés fontos részét alkotják a szabdzsik, a változatos zöldségfélékből készült sűrűbb, vagy éppen hígabb raguk neve. Ennek az ételnek most a legfőbb alkotóeleme a sütőtök, a burgonya egy kevés paradicsommal - de panirt (házisajtot) is hozzá tudnék még képzelni. Kevésbé szaftos változatot képzeltem el, ezért fedő nélkül főztem, hogy össesűrűsödjön és elpárologjon, így már szinte bádzsi  (szaft nélküli zöldséges ételt) lett.
Mivel a koleszterinszintemre vigyázni kell ghi helyett az indiai ételekbe kókuszolajat teszek. Ez egyébként cseppet sem idegen az indiai konyhától a nyugati területeken előszeretettel használják, ghi helyett. Sőt még a makrobiotikusok kedvence a szezámolaj is helyett kap, elsősörban a déli illetve a keleti konyhákba. Szóval ha nincs ghi otthon nem baj!

Sütőtökös szabdzsi



Hozzávalók: 1 kisebb sütőtök (kb.70-80 dkg), 4-5 nagyobb dara burgonya, 2 db paradicsom, kókuszolaj (vagy ghi), 1 kiskanál római kömény, fél kiskanál kurkuma, 1 kiskanál garam marsala, víz

A sütőtököt szeleteljük fel és a krumplival együtt tegyük sütőtálra. Forró sütőben, 35-40 perc alatt puhára sülnek. Ekkor hámozzuk le a héját és kockázzuk fel a sütőtököt és a burgonyát.
Kevés kókuszolajon (vagy tisztított vajon) pirítsuk meg a római köményt, adjuk hozzá a kurkumát, a garam maszalát, és máris adhatjuk hozzá a megtisztított zöldségeket. Dobjuk hozzá a feldarabolt paradicsomokat is. Öntsünk hozzá kevés vizet és 15 perc alatt pároljuk össze.


 További izgalmas köret-varriáció pedig az NLC-n vasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails